2009. szeptember 12., szombat

Tapasztalatok


Összejött pár az elmúlt héten.Van komolyabb és hanyagolhatóbb is. Utóbbi csoportba a hajmosás tartozik és miközben leírtam, hogy hanyagolhatóbb, rájöttem, hogy mégsem annyira, mert tök sok időt vesz el és utálok 3 naponta hajat mosni, főleg szárítani. Eddig elég volt 5 naponta, de ez a koszos levegő teljesen hazavágja a hajamat.

Arra is nagyon kíváncsi vagyok, hogy a magassarkú cipő által okozott seb, mennyi idő alatt múlik el a sarkamról. Már lassan 7 napos a drágám, de még mindig elég intenzív. Pedig már nagyon szeretném újra kínozni a lábam, mert kezdem unni, hogy hanyagolnom kell a fekete ruháimat. Ugyanis a kényelmes és egyben szép cipőm: barna. Szívás.

A nadrágjaimat még mindig nem varrtam fel. Ma estére terveztem, de mivel ez a nap kb öt perc alatt eltelt, szemben az előző öttel, amelyek hosszúsága tényleg simán megfelelt bő egy évnek, szóval mivel ilyen gyorsan este lett és gyakorlatilag ma is ruhák után rohangáltunk, ezért kivagyok és nem varrok. Majd holnap...

Egyébként ha már a ruháknál tartunk. Meglepődve és megdöbbenve veszem észre magamon azt a hatalmas változást, hogy tetszik, hogy elegánsabban öltözködöm. Nem feszélyez sem a magassarkú, sem a harisnya, sem a szoknya. Jó, a szoknyára idén nyáron teljesen átálltam, de akkor is, régen, akkor éreztem jól magam, ha úgy néztem ki, mint aki éppen egy rock koncertre indul. Most pedig fel sem merül a bakancs, farmer, póló verzió munkahelyi dresszkódként.:)

Olvasni még mindig nincs energiám. Mármint könyvet. Fizikailag olyan szinten vagyok fáradt, mint amikor Kristóf megszületett és hazamentünk a kórházból. Emlékszem, hogy öt hetes volt, amikor először olvasni lett időm (pedig régen is rengeteget olvatam) és akkor is csak az Elle-t voltam képes forgatni és kb 3 napom ráment mire átrágtam magam rajta. Ez most hasonló szitu, igaz Elle-t már egy éve nem vettem.
Mindenesetre nagyon jó lenne már újra olvasni, főleg mivel kettő könyvben is benne vagyok.

A varrásról, hímzésről nem is beszélek. Az igény megvan, nagyon hiányzik mindkettő, ráadásul az új Tilda könyv még motivál is, de ez sem elég ahhoz, hogy a tettek mezejére lépjek.

A sportolás...khm...ezen a héten azt is buktam. Hétfőtől erre próbálok újra összpontosítani, hogy kajáljak rendesen a munkahelyemen és ezáltal este legyen energiám. Ne fájó fejjel toljam kakaóra a csokifagyit. Utóbbi elég friss élményem, mert fél órával ezelőtt erre a kettősre néztem a Gilmore-t.:))

4 megjegyzés:

fv írta...

üdv a klubban!
Nekem kb február óta vannak ilyen érzéseim.. ehhez még jön, hogy már nem tekintenek újnak, simán elvárják a túlórát.. stb.
egyelőre úgy érzem, hogy egy fenékkel, minimum 3-4 lovat kellene megülnöm! :(
szóval, ha rájössz, hogy lehet jobban csinálni hosszútávon, írd meg! Légy szíves!
puszi és kitartás!
fv

amilgade írta...

:-(
Valahogy én is úgyanígy érzek! Remélem pár hét alatt bele tudunk rázódni! ;-)

Babi néni írta...

:o) Érdekes, én is mostanában szoktam rá a szoknya, szép cipőre (bár magassarkúm még csak egy rózsaszín van). Lehet, hogy felnövünk? ;o)

Még négy hét hátravan az olvasásig? ;o)

Én a zenehallgatás mellett olvasni vagy horgolni szoktam a bkv-zás közben, mert az kis hely és anyagigényű (horgolótű, horgolófonal és maga a MŰ). :o)

Nagyon könnyű és rengeteg videó van a Youtube-on róla (crochet), de az időnkénti repülőzésre meg érdemes lenne megtanulnom a hajócsipkét, mert a horgolótűt nem engedik fel, a műanyag hajócskát meg de. Persze, azért annyit nem repülök, hogy érdemes legyen. :o)

Viki írta...

Fv, a túlóraelvárás durva! Nálan mondjuk kivitelezhetetlen is, mert én hozom el a gyerekeket az oviból.

Amilgade: drukkolok magunknak!:)

Altair: rózsaszín magassarkú?:)) Merész vagy!:) De tök jó lehet! Ja, a jelek szerint most nő be a fejünk lágya.:)Holnap is szoknyázni fogok.;-)

Horgolásos kudarcélményeet még mindig nem hevertem ki, ezért azt inkább kihagyom, de az olvasás gondolatával már kacérkodom.

 

Made by Lena