2009. szeptember 21., hétfő

Itt válaszolok...


...a tegnapi kifakadásomra kapott kommentekre.
Első körben köszönöm a vígasztalást és örülök, hogy a bajban sem vagyok egyedül.:)
Másodszor pedig igazatok van, még nagyon az elején vagyok és némi szervezéssel mehet ez talán jobban is. Még nem látom át, hogy hogyan, de majd csak kialakul.
Az is biztos, hogy időt kell szakítanom magamra és akármilyen kedvetlen is vagyok este, erőt kell venni magamon és varrni vagy hímezni, mert valószínűleg csak elkezdeni nehéz. A gyerekek fél kilenckor már alszanak és 11-éjfél előtt úgysem alszom el, tehát az időm megmaradt, csak némi energiára lenne szükség.:)
Most arra inkább nem gondolok, hogy a munkám miatt tényleg vissza kellene rázódnom az angol és a német nyelv rejtelmeibe, mert akkor megint megzuhanok.:D Ugyanis a tanulásra is csak esténként lenne időm. Azt is figyelmen kívül hagyom, hogy mosogatni, főzni és mosni is lehet este.;-)
Egyébként ma már olvastam a metrón!:)
A munkahelyemmel pedig ma is tapasztalhattam, hogy mekkora szerencsém van. Mármint azzal a részével, hogy nem vadidegen emberek közé kell beilleszkednem. És az ilyen napokon mint a mai is, amikor enyhén kikészülve megyek be, vannak lányok, akikre számíthatok, akik kedvesek, megértőek és némileg biztos pontot jelentenek ebben a rohanó, új életemben. Ugyanis ebédnél tök jó volt megbeszélni ezeket a dolgokat a többiekkel, akik szintén hasonló cipőben járnak vagy hamarosan járnak majd. Csak sajnos ők sem jöttek rá a hogyanra. Ettől függetlenül délutánra már kezdtem kicsit magamra találni.:)

5 megjegyzés:

amilgade írta...

Mostanában én is azt sérelmezem, hogy miért így kellett kivívnunk a függetlenségünket nekünk nőknek!!!! Na mindegy!!! Rossz helyre születtünk.
Nem tudsz nem főzni???? Rendelni valahonnan vacsorát???? Ebédelni úgy is mindenki a "munkahelyén" ebédel. Én nem főzök, így "csak" a többi házimunka marad. Most ismét "beszoktatom" Apjukot is a házimunka rejtelmeibe. Lehet, hogy neked is sikerülne, akkor már mindjárt több időd lenne.

Viki írta...

Már két hete nem főzök.:) Vagy inkább:( Hétvégén Ákos főzött és tök sokat segít is, de mégsem megy ez nekem. Rendelni nem éri meg, mert a 3 hapsi rengeteget eszik és egy vagyon lenne. Így most szegényeknek hideg vacsi van, de igényelnék a meleg kaját este is. Ráadásul én is szeretném, ha hetente legelább négy-öt alkalommal az lenne vacsira. Mint eddig.

fv írta...

nálunk ezügyben még egy dolog jött be. Egyből mindenből duplát főzni, fagyasztani.. de hosszú távon ez is macera.. a meleg kaja pedig a turbósított tojásrántotta is! és még laktató is. Vagy a tonhalas tészta, vagy a levesek, amik magukban is megfőnek.. szinte!
a lányomék imádják a halat. pikk-pakk megvan. kicsi olajon megsütöm. némi párolt - pirított zöldség mellé. sajtos krumpli - imádom! én mostanában ilyeneket csinálok.
amúgy meg, nálam a blog maradt nagyon el, mióta dolgozom.. de néha még ha lenne időm/energiám/kapacitásom is írni, nem írok, mert valahogy elszállt az ihlet.. úgy kb 3 hónapja, majdnem végleg. A nadrágom meg azóta sincs kész.. Te jobban állsz!

Babi néni írta...

Van egy alumínium dobozka literes és félliteres kiszerelésben, amit az Alufix gyárt fagyasztásra. Kb. egy hónapja ilyenben szoktam eltenni a mélyhűtőbe a kajatöbbletet, amiből ízlés szerint lehet leolvasztani. A pláne az benne, hogy árulnak hozzá egy fedőpapírt is, aminek az egyik oldala alumíniummal van bevonva, a másik fele viszont fehér és rá lehet írni, mi van benne. Ha reggel kiveszed a hűtőbe, délben már lehet melegíteni egy tányérba kiszedve a mikróban vagy a dobozban hagyva a sütőben (attól függ, mi van benne).

Nálunk a mirelitből előállított főzelékek a nagy kedvencek. Spenót és tükörtojás vagy Sóska és bundáskenyér vagy Zöldborsófőzelék és bélszínroló. De a kakukkfüves csirkecomb párolt zöldkörettel is nagyon gyorsan és ami fő magától megvan, nem kell őrizni. :o)

Viki írta...

Fv, pedig jó lenne, ha beleférne Neked is a blog vezetése!;-) Egy időben fagyasztottunk, de valamiért leszoktunk róla. Jaaa, mert volt időm főzni.:)))

Altair, a dobozoknak utána nézek a hétvégi vásárláskor, köszi! A spenótért és sóskáért pedig extra hála, a bélszínrolóról nem is beszélve. Totál elfeledkeztem ezekről a gyors, de finom kajákról! Bundáskenyérrel még nem is párosítottam a sóskát, pedig jól hangzik!:) Éhes is lettem!

 

Made by Lena