2009. szeptember 17., csütörtök

Szétesve, de törve nem!:)


Az előző hét vánszorgott, ez pedig rohan!
Változatlanul nem találom a közös halmazt a háztartásvezetés és a meló között. Úgy látszik nekem vagy az egyik megy vagy a másik.;-)
Egyébként már olyan nagy dolgok történtek, hogy kaptam névjegykártyát és durván 100 liter esővizet a gatyámra, amíg ma elértem a buszmegállóig. Egyszerűen nem lehet annyira lehúzódni a járdán, hogy a buszok, kisbuszok és kocsik ne fröcsköljenek le. Még jó, hogy hazafelé esett az eső és nem reggel mentem be ilyen állapotban.:)
A változatosság kedvéért ma is öttől szülőin csücsültem, csak most Dávid csoportjával. A különbség: nem idegesítettek fel semmivel és egy óra alatt vége is lett.
Óóó, a háromból kettő nadrágomat már felvarrtam és még sikerült a hosszukat is jól beállítanom! Viszont! Életemben először bevállaltam a nagyobb méretet, de nem kellett volna 2 számmal nagyobbat vennem, mert ma már kezd lecsúszni a szép új gatya. Fogyni biztosan nem fogytam, csak egyszerűen túlságosan biztosra mentem a próbafülkében.:)
A munkahelyemen változatlanul jókat derülünk. Kezdem kiismerni magam a munkámmal mármint a használandó programmal kapcsolatban is. Szóval alakulgatok.
Egy nagy hátránya van ennek az új életformámnak. Azaz van több is, de ez a legkárosabb. Napi 3 neszkávéval működöm. Rájöttem, hogy ha délután ötkor még iszom egyet, akkor este tízig még két dolgot (pl. varrás- főzés vagy sport-főzés vagy mosogatás-mosás) képes vagyok megcsinálni. Azért ez is haladás a múlt heti nullához képest.:)

6 megjegyzés:

Kriszta írta...

Óóó, fog ez menni, lassan belerázódsz a dolgok menetébe :)

Viki írta...

Úgy legyen!:)

Babi néni írta...

Pedig hiányzol ám innen is. ;o)

(Eredetileg én is csak azt akartam írni ám, hogy menni fog! Szóval nem szemrehányás, csak kedveskedés.) :o)

Ez a LinkWithin hogy működik? Magától húzza be a régi bejegyzéseket, vagy neked kell megjelölni?

amilgade írta...

:-) Csak így tovább! Azért a kávézást ne vidd túlzásba! ;-)

fv írta...

februárban 1 kávéval kezdtem, most már háromnál járok én is!
Szóval, csak óvatosan!!!
puszi!
és igen, tessék ide is többször jönni.. :D

fv

Viki írta...

Köszi a hiányolást és a bíztatást is!:))

Altair, a LinkWithin magától hozza a dolgokat és minden frissítésnél mást.

Fv, ezek szerint a 3 kávé a befutó.:) Tényleg jelentkezhetünk Gilmore csajoknak!:D

 

Made by Lena