2009. szeptember 1., kedd

Az első reggelt...


...gond nélkül megúsztuk.:)
Azaz reggel Kristóf (a nagycsoportos:)) kezdett el pityeregni, hogy nem akar ott aludni. Amikor mgtudta, hogy az oviban rövidebb a délutáni alvás, mint itthon és nem is kötelező aludni, csak csendben feküdni, akkor megnyugodott. Szerencsére az oviban reggel ezt megerősítette az óvónénije is, sőt, fél háromtól, aki nem alszik, az rajzolhat egy kis asztalnál. Ettől végképp megnyugodott. Dávidban pedig fel sem merült, hogy ne szeretne menni.:)

Tehát úgy zajlott a dolog, hogy az egyik gyerekem bement az egyik a csoportba és rögtön játszani kezdett, a másik pedig a másik teremben tette ugyanezt.:) Semmi sírás, rosszkedv. Sőt! Dávid már egy éve kinézte magának az oviban a játékkonyhát, ami minden csoportban van, dehát ő eddig nem mehetett be játszani. Most reggel becélozta (galérián van, ezért most a lépcsőzéstől fosok, csak hogy legyen valami aggódnivalóm;-)) a konyhát és nagy elégedetten főzni kezdett. :) Közben rengeteg gyere ordít teli tüdőből, sokan sírnak és kiabáljék, hogy "anya", úgyhogy ez a része nem annyira jó. Attól félek, hogy a végén ők is elszomorodnak. Illetve Dávidnál fennáll a veszély, hogy miután kijátszotta magát a konyhával, rájön, hogy végzett és haza akar majd jönni.

Azért ennek is nagyon örülök, hogy ilyen zökkenőmentes volt a reggel.:) Jó lenne, ha ilyen simán menne a többi része is! Csak olyan furcsa, hogy most délután négyig semmi dolgom.:D Azaz remélem, hogy nem csörög a telefonom, hogy menjek be.

4 megjegyzés:

Kriszta írta...

Ez jó, hogy nem volt semmi sírás, úgy tűnik anyukának nehezebb :)) Használd ki ezt az időt, míg odavannak, olyan hamar elrepül :)

Viki írta...

Igen, a reggelt határozottan én vettem a legrosszabban.:))

Judit írta...

Szuper!!!! Ügyesek vagytok!

amilgade írta...

Juj de jó!!! Nincs semmi sírás!!!! Hiába nagy fiúk már!!!! ;-) Mesélj mi volt délután????

 

Made by Lena