2009. december 26., szombat

Egy kis bosszankodás


Az történt, hogy az elmúlt 5-6 hétben rengeteg negatív hatás ért, leginkább a munkahelyemen mármint nem a tényleges munkában, hanem az emberi kapcsolatok terén és tök kiábárándító és gáz az egész, de leginkább gusztustalan. Persze, a munka is sok lett hirtelen év végére, ezért gyakorlatilag csak átestem ezen az idei Karácsonyon és talán mára sikerült éreznem valami ünnepfélét. Szóval lehangoló volt az elmúlt időszakom és mivel így ez az ünneplés sem lett túl jó, ezért elhatároztam, hogy soha többet nem hagyom, hogy a munkahelyi pocsék hangulat a teljes napomat hazavágja. Tilos itthon munkán vagy kretén kollegákon gondolkozni! Amint kilépek a céges ajtón, rögtön csak a családra szabad gondolnom és az itthoni dolgokra. A munkahelyemre pedig most már tényleg becipelek pár személyes dolgomat is, hogy legalább az íróasztalom azt az illuziót keltse, hogy otthon vagyok!

Ami a legjobban elkeserít az a holt köcsög stílus, ahogyan az emberek beszélnek egymással. Vagy éppen nem beszélnek, amikor csak úgy odabassza a levelet az asztalomra az egyik kolleganőm és visszamegy a szobájába. Én meg csak nézem, nem is nekem jött, nincs is rá kapacitásom, hogy találós kérdéseket játszak, ezért fogom a levelet, átmegyek T. kisasszonyhoz és megkérdezem, hogy ez mégis mi. Mire a válasz: "Olvasd el és értelmezd!". Megfelelően paraszt hangnemben. Természetesen. Ezért újra megkérdeztem és újra ezt a választ kaptam. Ekkor szó nélkül elhagytam a szobát, mert életemben először úgy éreztem, hogy egy hatalmas pofont tudnék lekeverni egy vadidegennek. A gyerekszoba ilyen szintű hiánya totál kivágta nálam a biztosítékot.
Egyébként a levél nem nekem jött, hanem a szobánkban valakinek, csak az én asztalom van legközelebb az ajtóhoz. T kolleginának (akinek egyébként már a főnöke is szólt régebben a stílusa miatt) leeshetett, hogy valamit elcseszett, mert a nap folyamán többször is próbált jópofizni velem, eredménytelenül.
Szóval ilyen dolgok viszik el az energiáimat manapság. Azaz vitték. Most már megtanultam a leckét (nevezetesen, hogy az egész életemen így fogok átesni mint ezen a Karácsonyon, ha nem vigyázok) és odafigyelek.

6 megjegyzés:

bruercsi írta...

Huh! Ez nem lesz könnyű, de minden tiszteletem, ha meg tudod csinálni! Szorítok Neked!!!!!!

Viki írta...

Köszönöm! Az elhatározás kőkemény!:)A kivitelezéshez pedig gyűjtöm a tapasztalatokat.

Altair írta...

Ez ilyen! :o( Visszamenni az őszinte és kedves gyerekek közül a felnőttek közé sok kellemetlen meglepetést tartogat!

Még az egyetemen is megy a ...kavarás. Egymást szidják a lányok, aztán ugyanazt csinálják, amit a másiknál nehezményeztek.

Ne várj semmit a többiektől, akkor nem csalódsz! Vagy csak kellemesen. :o)

Judit írta...

Ismerős nagyon, a közvetlen kolléganőm ilyen..jáj, állandóan hangulatingadozása van, sokszor akartam kidobni az ablakon.

amilgade írta...

Ilyenkor mindig eszembe jut milyen volt egy irodában dolgozni! :-( Azt hiszem a szűk hely és a bezártság az oka.
De jól tetted, hogy elhatároztad, hogy nem fog érdekelni a munkatársak beszólásai. Kitartás!!!!

Viki írta...

Hát mi egy nagy irodaház 3 emeletét foglaljuk el. Tehát rohangálni lehet, sőt kell is, mert persze a társosztályunk másik emeleten van. Egyszerűen genetikailag köcsögök páran, bár ez is a nagy számok törvényéből adódik. 100-120 emberből nem lehet mindenki kedves.:)

 

Made by Lena