2009. november 24., kedd

Well Done!


Mondta a néni a kick box edzés végén...a DVD-én.
Ugyanis újítottam és kipróbáltam Cindy helyett valami pörgősebbet. Bár lehet, hogy nem rögtön ezzel kellett volna kezdeni 3-4 hónap kihagyás után. Mindegy, ma bevállalós napom volt. Igaz ugyan, hogy a belső combizmom (izmom? ha-ha) szóval, ami ott van a combtőnél belül, az öt perc után begörcsölt, de legalább a következő 40 percben már nem okozott gondot. Így nyugodtan koncentrálhattam a melleimre ugrálás közben. Azt hittem, hogy leszakadnak, így a kargyakorlatok helyett erősen kapaszkodtam magamba.:) Szóval a karomban nem várható izomláz, viszont a fenekem már bizsereg és a belső combom most kezd magához térni a sokktól. Komolyan érzem, hogy ég el benne a zsír.:) A néni is ezt mondta, úgyhogy biztos!
Pár napig mindenesetre most pihentetem ezt a DVD-t, ugyanis amit ma csináltam, az volt a szórakoztató, vidám edzésprogram és van rajta egy komoly is. Bár ez lehet, hogy csak egy marketingduma, mert úgyis sejtik, hogy az első edzés után senkinek sem lesz kedve kipróbálni a másodikat is, így nyugodtan írhatnak bármit a borítóra, majd hátradőlhetnek és közölhetik hogy "2 in 1, well done!".:)

2 megjegyzés:

H. Mária írta...

Hát olyan jót nevettem a bejegyzésen, hogy még a könnyem is kifolyt! Köszönöm! Most lett egy jó napom. Nem vagyok én kárörvendő, de hát én is így vagyok az ugrálós dolgokkal már a cicikék nem olyanok, mint régen voltak (9 gyerek után mit is szeretnék?). Nagyon jó volt. Üdv. Mária :D

Judit írta...

elképzeltelek:DDDD

 

Made by Lena