2009. november 8., vasárnap

Az első táskám!:)

Másfél év lelki ráhangolódás után, tegnap este végre rászántam magam, hogy megpróbálkozzam a táskavarrással.:)
Először a fülét csináltam meg, mert biztos voltam benne, hogy majd nem tudom kifordítani és ha ezzel a végén szembesülnék, akkor elég frusztrált lennék. Ugyanezen megfontolásból applikációt sem tettem rá menet közben, mert ha maga a táska nem sikerül, akkor az elején ne menjen el csomó idő vele.
A fület szerencsére gond nélkül ki tudtam fordítani és maga a varrás is kb úgy alakult ahogyan szerettem volna. Így végül csak kapott egy kis díszt az elejére.:) Eredetileg virágot szerettem volna, de amikor elkészült a táska, szinte kiabált a szívért.;-)
Amúgy ez az 1.0-ás verzió minden tekintetben. Belül nincsenek zsebek, nem állítható a vállpánt és mágneszárat sem kapott.
Viszont a vastag közbélés miatt, akár kispárnaként is használhatom utazás közben.:)
Szabásmintám nem volt, hanem Tigrislilijom és Judit táskáját szakértettem folyamatosan, miközben egy régi szakadt ManuArt táskám méreteit vettem alapul.
A lényeg, hogy tetszik és most már biztos, hogy bátrabban és gyakrabban merek kísérletezgetni.:)
Az anyaga természetesen kord és sötétbarna.

11 megjegyzés:

Kriszta írta...

Szerintem is kísérletezz bátran tovább :) Nekem nagyon nagyon tetszik az 1.o-ás verziód :)

bruercsi írta...

Látod? Megy ez, csak csinálni kell!
Ügyi vagy! Tetszik, hogy a fülét a bélés anyaggal kombináltad, és a színvilág, anyag választás is nagyon bejön! A fazon egyszerű, de nagyszerű! A belső zseb a mágnes zár sem nagy kunszt, majd meglátod!! :)

forumvirus írta...

Wowww. hol lehet ilyet 1.0-t rendelni? nekem is piszkosul bejött.. :D

csak így tovább!!!!! hajrá!
nagyon ügyes vagy, de ezt eddig is tudtuk. Ja és a kis piperetáskámért minden héten kapok némi kunyizást itthon is meg a cégnél is!! Szóval, nem csak úgy a levegőbe beszélek!

amilgade írta...

:-) Még hogy 1.0!!!!! Ez nagyon jó sikerült! Csak így tovább!!!!!!

Tigrislilijom írta...

1:0 a javadra :-) Ügyes vagy!
És így utólag is tudsz még bele (akár lifegő) zsebet varrni (igaz, ezt már csak kézzel bevarrva, de úgy is jól működik majd :-D, nem kell lemondanod róla... A mágneszárat is meg lehet oldani, csak valami applikációval kell eltüntetni a látható részen a 'karikáját. Talán egy kis virággal?
Megtisztelő, hogy mintakép lehetek :-)))
Nemsokára válaszolok a leveledre, majd megírom a késedelem okát is.
Puszillak

Viki írta...

Köszi, Lányok!:) Holnap el is viszem dolgozni és kiderül, hogy mennyire használható.

Fórumvírus, örülök, hogy a piperetáska ekkora sikert arat.:)Annak is, hogy ez a táska ennyire tetszik.:)

Tigrislilijom, köszi az ötleteket, de ehhez már nem merek nyúlni, mert szerintem csak a kezdők szerencséjének köszönhetem, hogy összehoztam.
Várom a leveled!:)

Kriszti írta...

Azért kicsit több kellett hozzá, mint a "kezdők szerencséje". Nagyon ügyes vagy. Kiváncsian várom a következő táskád.

H. Mária írta...

Lesz folytatása is? Nagyon jó lett! Én se merek nekifogni táskát varrni, meg hát időm se sok van rá. Üdv. Mária :D

Viki írta...

Köszönöm, Lányok!:)A munkahelyemen is megdicsérték, pedig ott nem is mondtam, hogy én csináltam.:) Csak utólag.

Judit írta...

Gratulálok, nagyon jó lett!!!! és várjuk a folytatást:)))

Viki írta...

Köszi!:)

 

Made by Lena