2010. augusztus 22., vasárnap

Körömdíszítés


Ez a legeslegújabb szórakozásom.:) Igaz, eszméletlenül időigényes, mert a teljes száradás 2 óra és utána is az a legjobb, ha aludni megy az ember.;-) Viszont 3-4 napig bírja vagy talán tovább is, ezt nem tudom, mert múltkor 3 nap után már untam a mintát és leszedtem.

3 évvel ezelőtt vettem meg az első készletemet, amivel ezeket a díszeket készíteni lehet. Utána úgy alakult, hogy nem éreztem rá késztetést, de múlt héten rákattantam. Viszont már alig volt hozzá lakkom, ezért le kellett győznöm egy hatalmas akadályt. Mégpedig Ákost rá kellett vennem, hogy vigyen el a beszerzőhelyre.:) Hááát. Nem volt egyszerű, de sikerült.:) Az egyik feltétel az volt hogy sehova máshova nem mehetek be.:) Tehát célirányosan mentem és rögtön begyűjtöttem 2 db karácsonyi korongot, így lesz majd hóember, karácsonyfa, kisharang, Mikulás és társai a körmömön!:) Ezekhez persze kellett piros, zöld, bordó, kék, fehér körömlakk, így az ötödik percben már ott ragyogott az eladónő, hogy én vagyok a héten a legjobb vevője. Pedig nem is tudta, hogy még korántsem értem a listám végére, mert ezüst dekorlakkra, díszítő strasszkövekre és egy maníkűrkészletre is szükségem volt, plusz olyan körömlakklemosóra, ami ecsetként adagolja az acetont, így könnyen korrigálható, ha elszúrom a mintát. Szóval az eladónő végig áradozott, hogy milyen király vagyok.:) Fizetéskor kaptam ajándék körömlakkokat és amikor megemlítettem, hogy az egyik kolleganőmet is sikerült behülyítenem és biztos jön majd, láttam rajta, hogy komolyan fontolóra veszi az esetleges örökbe fogadásomat.;-)

Ezek után alig vártam, hogy este legyen és kipróbálhassam! Persze, még ezen is van mit gyakorolni, de azért elégedett vagyok. Legközelebb ennél a mintánál majd kipróbálom azt is, hogy csak az alsó virágot teszem fel középre.



Hogy miért 2 óra? Van alul egy színtelen alap, utána fehérrel kifestettem a köröm felső részét, majd rányomdáztam a díszítést, végül tettem rá színtelen fedőlakkot.

3 megjegyzés:

H. Mária írta...

Nagyon jól néz ki. :))))) Volt munka vele.

Viki írta...

Köszi!:)

amilgade írta...

Én Macus előtt csinálgattam. ma már maradok a francia manikürnél, bár egy-egy szép mintánál csorgatom a nyálam! :D

 

Made by Lena