2010. november 17., szerda

Négy gyermekkel:)


Tegnap volt szerencsém(?) kipróbálni, hogy milyen lenne ha Dávidnak lenne egy fiú ikertesója illetve az ikrek után másfél évvel született volna egy lányom is, aki most lenne 3 éves. Khm...

Nyilván nehezítenek a helyzeten a hajnali ötös kelések, a 3 órás utazások, a 8 óra meló illetve egy 2 hete tartó gyökérkezeléses begyulladt fog (AB-t szedek éppen) plusz a felmondás miatti "jó légkörből" adódó király hangulatom, DE ezek nélkül is le a kalappal minden négy illetve többgyermekes szülő előtt. Délután öttől este hétig vigyáztam rájuk egyszem felnőttként és mivel a kislányt meglepiként hagyta itt az anyukája igaziból fel sem készültem egy ilyen kihívásra.:). Ráadásul az egész családot nem is ismerem, tehát a gyerekeket is most láttam másodszor, ezért az első öt percem felidézte azt a betoji élményemet, amikor Kristóffal pár napos korában életemben először kettesben maradtam és ott volt a nagy kérdés, hogy "Most akkor mi van?".:)

A kislányról azt sem tudtam, hogy szobatiszta-e. Később kiderült, hogy igen, bár az is tök furcsa volt, hogy pisilt és totál hiányérzetem volt úgy lábköz környékén.:) Plusz azt sem tudtam hirtelen hogyan töröljem meg.:)

Egyébként tündéri aranyosak voltak a vendéggyerekek. Dávid országos cimborája a kisfiú! Az első legjobb barátja!:) Pénteken ebéd után ő volt vendégségben náluk és teljesen fel volt dobva! Úgyhogy a jövőben sűrűbben is lesz ilyen csere. Legalább lesz egy pótlánykám. Még puszit is kapam tőle induláskor, pedig állítólag nem osztogatja idegeneknek.



2 megjegyzés:

Babi néni írta...

Bevallom, én mindjárt ikerterhességre gondoltam. :oD

Viki írta...

:))húhh, az kemény lenne...egyébként tuti ikerfiaim lennének, ha rápróbálkoznánk egy kislányra:D...volt már ilyen a szélesebb családunkban, ezért inkább kihagyjuk és maradunk a B tervnél, azza két is gyermek elég:)

 

Made by Lena