2010. november 1., hétfő

Családi mozi


Ákosnak ma van a szülinapja (35) és így megkezdődött a 60 napos szénhidrátkúrám.;-) Év végéig 17 ünnep van a családban, pedig nem is vagyunk sokan.
Szóval délelőtt miután elhoztunk egy tortát plusz egy halom sütit a cukrászdából, gyorsan moziba mentünk. A srácok ugyanis még soha nem voltak. Kristóffal egyszer régen próbálkoztunk, de nem mert bemenni, azóta pedig eszünkbe sem jutott.:) Viszont most már itt volt az ideje és a Shreket pont játszák is.
Hát igen. Kristóf közel 7 évesen tényleg élvezte, de Dávid már a kezdő reklámfilmek alatt lefelé görbítette a száját. Gyorsan az ölembe vettem és próbáltam megnyugtatni, de a film tizedik percében már nagyon ki akart menni. Nem sírt, de félt. Elindultam vele kifelé, de a terem ajtajánál úgy döntött, hogy az már elég távol van a vászontól és maradjunk még. Öt perc álldogálás után észrevettem, hogy pont két üres szék mellett ácsorgunk az utolsó sorban. Gyorsan leültünk, Dávid persze az ölembe és így 2 sorral a család másik fele mögött néztük végig a filmet.:) Persze végig azon görcsöltem, hogy nem fél-e a gyerek, adott jelenet mennyire hangos, ijesztő, rémísztő, mérgező. Dávid viszont időközben hozzánőtt a feladathoz és végig bent akart maradni. Természetesen ötpercenként szondáztam, hogy kimenjünk-e. Ezzel nem kicsit csökkentve a film élvezeti értékét mindkettőnk számára.:) Ettől függetlenül állítólag mehetünk máskor is.:)



4 megjegyzés:

Judit írta...

Látom újra meg kell nézned:)

Unknown írta...

Mi Hannával 3 évesen voltunk. Olyat választottam ami biztos siker. Hercegnő és a Béka. Azóta nagy kedvenc. Már a Toy Storyt is megnéztük, igaz a szemüveget nem volt hajlandó felvenni, de élvezte! :)))

amilgade írta...

Isten éltesse Ákost!!!!

Macusnak nagyon bejött a mozi, talán a kedvenc Toy Story miatt. A 3D-t nem mertem bevállalni, talám majd most decemberben.

Viki írta...

Toy Story-t, ha játszák még valahol, akkor megnézzük, köszi az ötletet.:)

Dávid 4 és fél éves és ő a vagányabb kishapsim, ezért is lepődtem meg picit, hogy beparázott. Úgy látszik, a Lányok jobban bírják!:)

:))Judit, fején találtad a szöget!

Amilgade, Ákos azt üzeni, hogy "Ó, nagyon kedves, köszönöm!":)

 

Made by Lena