2011. május 4., szerda

Vonzás


Nem szabad a rossz dolgokra koncentrálni, mert úgy látszik mégis működik az, hogy addig nyavajgunk valamin és félünk valamitől, hogy a végén bekövetkezik...ezért nekem sem kell csodálkoznom azon, hogy miután már egy hónapja azt számolgatom, hogy minimum hány évet szeretnék még élni és bősz alkukat folytatok, hogy húsz kell ahhoz, hogy a srácok normálisan elvégezzék a sulikat és ennyit azért mindenképpen, szóval mivel valószínűleg több volt a félelem az alkudozásomban, mint a határozottság, hát igazán nem kellett volna meglepődnöm, amikor tegnapelőtt este köhögés után jött némi vér is. Reakciómat nem részletezem. Tegnapi napot házi dokinál töltöttem és mindenféle beutalókat, időpontokat kértem. Tüdőgyógyászaton szerencsére nagyon rendes volt a nő, mert csak iszonyat sokára lett volna időpont, de azt mondta, hogy ez annyira durva tünet (majdnem ismét kikészültem), hogy pénteken mindenképpen mehetek. Viszont előtte menjek gégészetre is, hogy kizárják ezt a lehetőséget is.
Úgyhogy ma ott voltam. Bár majdnem nem mentem, mert az idegesség mindig a gyomromra megy és így egész éjjel rosszul voltam. Persze azon is izgultam, hogy bedagadt nyelőcsővel majd nem tudnak rendesen megvizsgálni, ezért reggel felhívtam a dokit, hogy így is mehetek-e. A válasz pozitív volt, de szelíden le lettem szúrva, hogy nem kell erre ennyire rástresszelni, mert így nagyobb bajt okozok magamnak a ténylegesnél. Nyilván csak nátha és az orromból folyt vissza. Nem küzdöttem, hogy legalább 8 hete nem voltam beteg.
Elmentem. Nagyon kedves doktornő volt, úgy beszélt velem, mint a gyerekekkel:) és közölte, hogy rendben van a fülem, orrom, gégém. Ezért kibukott belőlem a kérdés, hogy "akkor tüdőrák?" Mosolyogva nyugtatott, hogy biztos nem és nem kell a legrosszabbra gondolni, mert attól még, hogy már nem látható lehetett ott valami hajszálér, ami elpattant, de azért menjek el a tüdőgondozóba. Most itt tartok, várom a pénteket. Picit jobban vagyok lelkileg, mint tegnap voltam, de nagyon messze a jótól. Na és persze már ötven évet kérek pluszban! Alku nélkül!;-)

5 megjegyzés:

bruercsi írta...

Jaj, jaj!Remélem csak valami bagatell oka lesz az ijedelmednek!!! Szorítok neked és várom az eredményt!!

Viki írta...

Köszi!

Babi néni írta...

A lefekvés utáni köhögés oka lehet a túl sok gyomorsav is, ami ingerli a nyelőcsövet. És az erőlködés miatt tényleg megpattanhat a torokban egy kis hajszálér. :o)

amilgade írta...

Nyugi!!! Nem hiszem, hogy valami komoly dolog lehet.

Viki írta...

Altair,

szerintem telibe találtál.:) A gégész miután elmondtam a tüneteimet, nem kérdezte, hanem kijelenette, hogy refluxos vagyok. Kicsit meghökkentem, mert nem szoktam 40 ml anyatejet visszabüfizni;-), de utánaolvastam otthon és tényleg totál reflux. Csak félek elmenni gyomortükrözésre. Főleg mivel 2 hónapja öntudatlanul a refluxos óvintézkedéseket vezettem be és azóta sokkal jobban is vagyok gyomorégés és szegycsonti fájdalom tekintetében.

Amilgade, köszi!:)

 

Made by Lena