2011. május 16., hétfő

Köszönöm!:)



Hogy ilyen sokan, ilyen gyorsan írtatok, már csak ezért is megérte ez a tükrözés!:) Ezt már az előbb is megírtam egy tök hosszú kommentben az előző bejegyzésemhez, de elszállt az egész, így most némileg füstölgök! Viszont csak azért is, újrázom! Szóval:

Judit, nekem szerintem a napi 3 kávé, a mozgásszegény életmód és most, hogy Altair írta, rájöttem, hogy a stressz váltotta ki. Szerencsére nincs nyelőcsőgyulladásom -ezt is google-től tudtam meg-, mert a doki semmit nem mondott, szóval a reflux kezdeti stádiumánál tartok, ami életmódváltoztatással még könnyen kezelhető. Egyébként pedig a környezetemben is kiderült, hogy több refluxos 28-35 év közötti nő van.

Tigrislilijom, totál lemaradtam erről a KV hírről. Megpróbálom megszervezni és menni, mert olyan jó lenne találkozni!!!!:) És igen, most annak örülök, hogy ez jutott, habár a vérzésre ez a doki sem mondott semmit. Dehát most már minden terület látott valamilyen orvos belülről és mivel alapvetően optimista vagyok, ezért bízom benne, hogy csak észrevették volna, ha valami csúnyaság is van ott.

Altair, nekem az volt a szerencsém, hogy soha nem láttam gyomortükrözést! Ráadásul ma is a Lidokaint vártam első körben és azért nyitottam ki nyugodtan a számat, de elég offenzív dokibát fogtam ki, mert rögtön lenyomta a méteres szerszámát. Úgyhogy mire felfogtam a szitut, már túl is voltam a nehezén. Az assziszetnsnő szerint.;-) Ezzel mondjuk vitatkoztam volna legalább öt alkalommal a következő 3 percen belül,  de egyéb teendőim miatt nem volt rá érkezésem.

A párnákkal kapcsolatban jutott még az eszembe, hogy kicsit lehidaltam, amikor megláttam, hogy van háton alvó párna, hason alvó, oldalt fekvő és ezek természetesen különféle méretben, töltettel és alacsony, közepesen magas és magas verzióban. Kombinatórikai ismereteimet jótékony köd fedi már, de tuti, hogy jó anyag lenne egy kellően húzós ( a szó minden értelmében) matek ZH-hoz. Egyébként közben az is bevillant, hogy van olyan ember, aki egyféle pózban alszik? Mondjuk én viszonylag gyorsan kiütöm magam, de addig is végigjátszom az összes variációt. Ezek szerint cserélgetnem kellene a párnákat póztól függően?:) Vagy....ki kell számolnom, hogy melyik póznak van a legnagyobb valószínűsége nálam és azt választani? Na, ez újabb gáz matek feladatot juttat eszembe. Azt hiszem túlpihentem magam az elmúlt három napban.:)

Betty, köszönöm a bodzaszörpös ötletet, elolvasom a blogon! Azt pedig külön köszönöm, hogy az 50. olvasóm lettél! Olyan régóta megálltam a 49-nél és ez annyira bántotta a szépérzékemet!:D

Köszönöm Mammka a gratulációt Neked is!:) Reméljük, többször egyikünknek sem kell megmérettetnie magát ebben a témában!

5 megjegyzés:

Judit írta...

Stressz...iiiigen azt is akartam írni, hogy az is kiváltja. Mindegyik esetnél így volt, amit ismerek, akkor nálad is úg ylátszik. Nálam régebben tejcukorérzékenység lépett fel...mit ne mondjak, a lakásfelújítás alatt jött elő, és fél évig tartott aztán elmúlt szép lassan. Ez a sztressz dolog nagyon veszélyes, de egyszerűen nem lehet elkerülni.

Babi néni írta...

Ez érdekes, mert én mostanában korlátlan mennyiségben iszom a bodzaszörpöt, annyira nagyon jólesik. :o)

Bár őszintén szólva én annak tulajdonítom a mostani tünetmentességemet, hogy egyszer nyaralás alatt kipróbáltam, hogy reggelente egy kupica Jägermeister tényleg segít-e és végeztem egy egyhetes kúrát, mert már untam a gyógyszerszedést. És tényleg segített, bár igazából nem hittem benne, mert az apám adta a tippet Jetinek, amikor még beszélő viszonyban voltunk, hogy amikor neki sok volt a gyomorsava, akkor unikummal nyitotta a reggeleit (és utána még számtalan különféle szeszesitallal folytatta, de ő a pálinkát is szabványos fogfájásgyógyszernek alkalmazta és általában véve minden nyavalyára megvolt a maga elmélete, hogy mit kell inni). Lehet, hogy genetikailag én is alkoholista vagyok. :o)

Tigrislilijom írta...

Tudsz jönni? (Szombaton várlak :-))

Monika írta...

Olyan jó olvasni,hogy túl vagy és,hogy kezelhető a betegséged!!!!

amilgade írta...

Ez jó hír!! Mármint az, hogy "csak" reflux. Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, a stressz hatalmas Úr. Valami stresszoldó technikát kell kipróbálni, de úgy látom különféle praktikákat is kaptál már. ;-) Mondjuk a Jägeres megoldás nekem is tetszene! :D

 

Made by Lena