2010. október 3., vasárnap

Invázió


Megbizonyosodtam róla, hogy a kertben levő békáknál egyetlenegy gusztustalanabb dolog létezik. A lakásban levő békák!!!! Így többesszámban.
Nem tudom mi lelte őket, mert több mint 3 éve itt lakunk és eddig még soha nem jöttek be, mostanában meg mintha evolúciós ugráson estek volna át vagy csak új főnököt kaptak. Nem tudom. Mindenesetre nagyon éreztetik a jelenlétüket.
Az egész pár hete kezdődött, amikor egy nagyon esős hétvégén két zivatar között szellőztettem egy jót. Majd pár órával később, amikor már csak bukóra voltak nyitva az ablakok, találtam egy békát az előszobában. Gusztustalan volt, de annyira nem akadtam ki rajta, mert valamiért azt gondoltam, hogy a bejárati ajtón ugrálhatott be és két órája a sarokban moderálta magát. Így viszonylag kisebb undorral és egy cipő segítségével kidobtam az ajtón.
Kicsit jobban bosszantott, amikor a nappaliban is találtam egyet egy órával később. Igen, ez a brekus 3 órát időzött nálunk, de azzal nyugtattam magam, hogy a teraszról jött be közvetlenül a nappaliba és ott is ült egyhelyben. Viszont! Amikor este tízkor a dolgozóban talált egyet Ákos, na azon nagyon kiakadtam! Ugyanis ezt már hiába próbálta naívan felfogni kis agyacskám, nem ment. Ezek bizony beugráltak mindenhova, mivel a dolgozószobának nincs ajtaja! Mármint kertkapcsolatos.:) Gondolhatjátok, mennyire nyugodtan mentem aznap éjjel aludni. A hálószobát hatvanszor körbekommandóztam, csomószor kiráztam az ágyneműt és hirtelen minden elvágólag találta magát a hálónkban. Béka nem volt...elvileg.
Azóta csak úgy szellőztetek, hogy beállok az étkezőbe és onnan szemmel tartom mindkét ajtót, nem is volt több béka.
De hát lanyhult a fegyelem, és mivel ma nem is esett, így amíg délután kint voltunk a kertben nyitva volt az ajtó...őrszem nélkül. Igen, fél órával ezelőtt akadtam rá az első kis köcsög békára az előszobában. Ááááááá.
Az egészben az információhiány a legrosszabb. Nincs adatom az ellenség pontos létszámáról.

4 megjegyzés:

Altair írta...

Sajnálom, de :o)

Sokan vannak, hozzánk is jöttek be, nem tudom mi lehet az oka? A hét csapás újra?

amilgade írta...

Nálunk nyáron a hétvégi házunknál volt sok, de szerencsére 1 békával megúsztuk!!

Cinella írta...

Viki, ne haragudj, de olyan jót nevettem ezen a bejegyzéseden. Nagyon tetszik, ahogy írsz.
Egyébként meg természetesen megértelek, hisz nincs olyan ember, akinek ne lenne valamilyen fóbiája. Én pl. a magasságtól és a bezártságtól félek. Ezért át tudom érezni, hogy milyen rossz is lehetett számodra ez az élmény.

Viki írta...

Nem haragszom, sőt! Ha már kreatív nem vagyok, legalább szórakoztató legyek!:)

 

Made by Lena