2010. április 13., kedd

Amúgy...


...változatlanul az a véleményem, hogy a nőknek amíg kicsi gyerekeik vannak, otthon a helyük. Az elmúlt hónapban többször is eljutottam arra a szintre, hogy felmondok, de egyetlenegy dolog tart vissza, amire korábban nem gondoltam, vagy nem akartam vele foglalkozni. Mégpedig az, hogy semmi sem garantálja azt, hogy nem kerülök olyan élethelyzetbe, balesetből vagy betegségből adódóan, hogy egyedül kell eltartanom a srácokat. Így rögtön kettő újabb problémával szembesültem: már nem csak az a cél, hogy dolgozzak, hanem az is fontos lett, hogy pár éven belül elérjek egy alacsonynak semmiképpen sem nevezhető szintet.
Fentiekből kifolyólag lelki összeroppanásom újabb fokára jutottam el.
Mindenesetre a lehetetlen küldetések gyűjtését már profi szinten űzöm!;-)

9 megjegyzés:

Babi néni írta...

Azért ne készítsd ki magad! :o(

Aggodalmaskodom! :o(

Viki írta...

én is..és nem látom a kiutat...

vadcic írta...

Ahogy folyton olvaslak folyton felvázolódik előttem közeli életem képei.
És már előre depressziós vagyok.:O(
Reméljük lesz jobb.
És azt megéljük!

Viki írta...

bocs, nem akarlak előre stresszelni, mindazonáltal sok jóval nem tudlak bíztatni

Judit írta...

Viki, fel a fejjel, hímezzél egy szép valamit és máris jobb kedved lesz!

Viki írta...

Köszi, Judit!:) Tegnap varrtam egy táskafület! Majd holnap megmutatom! Kicsit elrontottam, mert kiestem az alig meglévő gyakorlatból, de azért nagyon örülök neki!:))

amilgade írta...

Az a baj, hogy a nőknek nagy százaléka nem vallja be őszintén, hogy mennyire nehéz gyereket nevelni, dolgozni, és a családod is egybe tartani. Az a tapasztalatom, hogy ha valamelyik nő karriert fut be, akkor nem az igazságot mondja el, azaz: totál széthullott a családja, és a kölykeit nem Ő nevelete, hanem valaki más, hanem arról áradozik, hogy Ő milyen ügyes, okos, stb. és mindent, de mindent egyedül meg tudott oldani. A magyar gazdaság nem engedi meg, hogy a nők legtöbbje a családod válassza, mert tényleg előfordulhat, hogy hipp-hopp egyedül marad a gyerekekkel, illetve nem lesz a párjának munkája. Én napról napra szembesülök azzal, hogy mennyire megviseli a gyerekeket az, hogy nincs otthon az anyuka, nem tud vele eleget törődni. Mire középiskolások lesznek, már egy totál lelkileg "elcseszett" gyerekeket kapunk, tisztelet a kivételnek. Én ezt nem akarom a lányommal!!!
És imádkozom, hogy anyukámék nagyon sokáig éljenek, és inkább nem költözködöm, mert kell, hogy ott lakjanak a szomszédban, mert most is anya van a beteg gyerekemmel és nem én!!!!!! Ilyenkor annyira el tudok keseredni!!!! Mindig tudtam, hogy nehéz lesz anyaként, de nem gondoltam, hogy ennyire! és ilyenkor mindig az amerikában élő anorexiás sógornőm jut eszembe, aki nem tudja, hogy a jólétbe mit csináljon, és halálra unja a fejét!!! Meg az jut az eszembe, hogy egy szimpla kétkezi munkás (nem nézem le)egyedül képes ellátni a 3 gyerekét és a feleségét egy uszómdencés házban! na most befejezem, mert még csúnyábbakat írnék le...

Viki írta...

Simán el tudnám képzelni magam, ha nem is amerikai, de egy német kisvárosban boldog családanyaként!:)

Egyébként az unatkozó embereket sem értem...utoljára kémiaórán untam magam halálra:D

H. Mária írta...

Az biztos, hogy az anyának otthon a helye a gyerekkel, HA teheti. Van egy cikkem a blogon, ami pont ilyesmiről ír. Én itt vagyok 9 gyerekkel és már 20 éve vagyok itthon, néha kiborul a bili és sírok, de mikor magamhoz térek, akkor minden megint rózsaszín (ill. zöld, mert én a zöldet szeretem), és akkor tudatosul bennem ismét, hogy én nem tehetem meg, hogy dolgozni járjak. :( De kinek is kellene egy ilyen anya? Néha bennem van, hogy dolgozni kellene, mert a családi költségvetés (hát, hogy is mondjam?) hiányos, ezért jó lenne, de a gyerekek szempontjából meg nem. Inkább a gyerekek. Átlagos fizetés, nem átlagos család=mi.
Tehát fel a fejjel, a gyerek úgy is érzi, hogy szereted, ezért nem szabad kiborulni. :)

 

Made by Lena