Hihetetlen módon fel tudom szívni magam, amikor azt veszem észre, hogy hirtelen hat gyerekre vigyázok és ebből kettőt még soha az életben nem is láttam és a szüleiket sem ismerem. Ráadásul ez a kettő a legkisebb, azaz 2 és 4 éves. Hogy a francba lehet úgy elmenni vendégségbe, hogy kicsapom a kölykeimet az udvarra a többi gyerek közé, mert úgyis láttam ott egy csajt, aztán csak lesz valami?!

.

Mindig lenyűgöznek az okos emberek, akik egyben jó előadók is. Annyira tudnak ösztönözni! Persze, be is pánikolok tőlük, hogy „jesszusom, mennyire messze vagyok még” de valahogy elhitetik, hogy oda fogok jutni.
Ma is ilyen élményben volt részem. 8 óra nonstop nemzetközi adózás után úgy jöttem ki a suliból, hogy „Igen, ez az!!! Jó irányba haladok!”:)