Kicsit...

...megzuhantam, azért nem írtam. Pontosabban az első pár hétben munka, munka és munka volt az indok, utána pedig olyan szomorú dolog történt (szerencsére nem a mi családunkban), ami nagyon kikészített. Persze, amilyen egoista az ember (vagy csak én) rögtön magamra vetítettem a szitut és ettől billentem meg némileg. Amikor ilyen-olyan közlekedési balesetről hallok a rádióban vagy a különböző katasztrófákról, akkor valahogyan úgy érzem mindig, mintha csak egy könyvet olvasnék és ez a való világomban nem történhet meg. Viszont, amikor februárban eltemette valaki az anyukáját, majd 6 héttel később megtudta, hogy ugyanaz a baja neki is és kettő héttel később meghal, 36 évesen, két kisgyermek anyukájaként, akkor erről már nehezen tudom elhinni, hogy csak egy kitalált történet, főleg, ha  a nagymama, anyukám egyik legjobb barátnője volt...Sajnálom, hogy ilyen szomorú történetet írok Húsvétkor, de ma (is) rengeteg alkalommal eszembe jut a két kisgyermek, akik olyan idősek mint az én gyermekeim és 9 nappal ezelőtt vesztették el az anyukájukat....