2010. április 16., péntek

Iskola


Már egy hónapja feladták nekem az oviban a leckét, hogy döntsem el, melyik suliba fog járni Kristóf szeptembertől. Pontosabban a suli adott, mert amikor ide költöztünk, akkor az is egy szempont volt, hogy a közelben legyen iskola. Így van. Viszont az fel sem merült bennem, hogy ebben az iskolában minden osztályból kettő van és ezekben eltérő módon oktatnak. Az egyik tanító néni a szótagolós olvasás alapján, a másik a Meixner-módszerrel tanít.

Minderről egy szülői értekezleten szereztem tudomást, amely szülőire meghívták a városunkban levő összes általános iskola összes, leendő elsősöket tanító tanító nénijét illetve az iskolaigazgatókat. Voltunk páran...minden iskola bemutatkozott, minden tanító néni is és biztos gonosz vagyok, de totál nem értettem, minek ekkora felhajtás. és csak arra tudtam gondolni, hogy "Bezzeg a mi időnkben...";-) De tényleg! Mindegyik tanító néni normális volt és gondolom, ha lelkiismeretesen tanítanak, akkor tökéletesen mindegy, hogy kihez jár a gyermek, így is úgy is megtanulja az alapokat. Persze, más az, ha valaki helybeli és ismeri a tanárokat, de nekünk 2 bemutató óra alapján (mert ilyenen is voltunk a suliban) kellene döntenünk. Lássuk be, ez nem könnyű feladat akármennyire jó emberismerőnek véli is magát az ember...hát még ha nem is rendelkezik ezen képességekkel. Így maradt a módszer szerinti választás. Amit laikusként szintén nem tudok megítélni, max. annyiban, hogy nagy valószínűséggel akármit választok a gyerek bő egy év múlva olvasni fog.;-)

Mindegy, azért a Meixner szimpatikusnak tűnik, így mire jött a nyílt nap, megnyugodva mentem be Ákossal, Kristóffal és Dáviddal(!) a suliba, hogy majd finoman manipulálom kis családom. Naná, hogy nem jött össze. Kristófnak természetesen a másik tanító néni nyerte meg a tetszését. Ráadásul mindenki hozzá akarja íratni a gyerekét. Mondjuk ezáltal el is dőlt a kérdés. Mivel nincs hátszelünk, így marad a Mexinger!:) Persze, azért Kristóf-féle tanító nénit jelöljük meg, mert annyiszor léptem már idén kutyakakába illetve a héten 3 hatalmas pókot is láttam, hogy hátha...

2 megjegyzés:

Babi néni írta...

:o) Mi még előkészítőre is jártunk, de végig ugyanez járt az eszemben, mint neked: Nem mindegy végülis? :o)

amilgade írta...

Jaj, hogy repül az idő!!!! Nagyon kiváncsi vagyok, hogy miént fog tetszeni Kristófnak a suli, na meg persze neked.

 

Made by Lena